,,Összehasonlításokon nevelkedünk, erre épül az oktatási rendszerünk és egész kultúránk is. Így hát folyton azért küzdünk, hogy valaki mássá váljunk.”
Hagyományos nézőpontból nézve, világunk a szenvedés világa. Tele van bűnözéssel, hajléktalanokkal, és elnyomott emberekkel. Ha saját életünket vesszük szemügyre: ha azt kapjuk, amire nem vágyunk, szenvedünk. Ha nem kapjuk meg, amire vágyunk, szenvedünk. És, még ha azt is kapjuk, amire vágyunk, e világban semmi nem tart örökké. Viszont, ha önmagunkat, és világunkat, annak minden nehézségével együtt a mindent felölelő bölcsesség, türelem, szeretet és megértés helyzetéből vizsgáljuk, amit akkor érhetünk el, ha megnyitjuk szívünket- akkor minden, az örömök és bánatok, minden egyéb e pillanatban zajló történés, feltétlenül és abszurd módon tökéletes, a fejlődés hatalmának értelmében. Soha nem szabad szem elől tévesztenünk az élet magasabb rendű összefüggéseit. Ki kell fejlesztenünk, hogy mentálisan magunk mögött hagyjuk a testünket, az életünket, drámáinkat, és felismerjük, elfogadjuk, és magunkhoz öleljük az életet a maga teljességében. Ha elfogadjuk, hogy minden helyzet, ember (beleértve önmagunkat is) tökéletes, akkor megnyugodhatunk, mert mindig emlékezni fogunk, hogy bármilyen rettenetesre is forduljanak a dolgok, bizonyos értelemben minden rendben van, és tovább küzdhetünk azért, hogy több szépség, több igazság, kedvesség, szeretet legyen a világunkban.
Ez a nézőpontváltás érthető módon nehezünkre eshet, főleg, ha visszahúznak bizonyos kérdések. Tökéletes? És mi a helyzet az éhező gyerekekkel? Ha minden helyzetet tökéletesként fogadunk el, elfogadjuk a saját reakcióinkat és felelősségünket, ebbe bele tartozik az is, hogy megtegyünk mindent azért, hogy jobbá tegyük a világot, megváltoztassunk bizonyos dolgokat, időt, pénzt szánjunk embertársainkra, növeljük a tudatosság szintjét, hogy cselekedjünk. Ha bűntudatból cselekszünk, tetteink kevésbé lesznek hatékonyak, mint amikor megőrizzük a dolgokra való nagyobb rálátásunkat, miközben továbbra is mindent megteszünk, hogy enyhítsük a világ szenvedéseit.
Általában mindaddig nem vagyunk képesek segíteni szenvedő embertársainknak, amíg mi magunk is szenvedünk. Ha elfogadjuk, hogy az élet pontosan úgy tárul fel elénk, ahogy annak történnie kell, jó kiindulási pontra teszünk szert. Így az együttérzés állapotából indulhatunk ki, mivel megtanultunk együtt áradni az örömmel a világ fájdalmai között.
Persze, továbbra is követünk el hibákat, de ez a fejlődés azt jelenti, hogy ezek a hibák egyre kisebbek lesznek. Tökéletes hittel, és bizalommal felismerhetjük, hogy elménk nem tudja, és nem is tudhatja mi a legjobb számunkra, és ez a hit arra ösztönöz, hogy megtanuljuk nagyra becsülni a tökéletlenség tökéletességét. Ez a felismerés pedig megnyitja számunkra az élet kiterjedtebb tudatosságához vezető utat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése