A kapcsolati számok

,,Kapcsolataink tükrében fedezhetjük fel önmagunkat.”

A feladat, amelyre születtünk, mindig kihívásokkal jár. Nincsenek arra szabályok, mitől lehet sikeres egy kapcsolat. Viszont, a kapcsolati számokkal megérthetjük a kapcsolatokat működtető, a szellem alapvető törvényeit működtető erőket.

Életünk során sok emberrel kerülünk kapcsolatba. Ahogy minden egyes személynek megvan a maga elsődleges életfeladata, ugyanez a helyzet minden egyes kapcsolat esetében is, ahol két ember között akár személyes, akár üzleti viszony alakul ki. A kapcsolati számok segítségével megérthetjük az egyes kapcsolatokban munkálkodó erőket, majd megtanulhatjuk koncentrálni és irányítani azokat. Ha például a két ember kapcsolati száma 4-es, lehetséges, hogy kemény leckét kapnak arról, hogyan kövessenek lépésről lépésre bizonyos fejlődési folyamatokat, és hogyan teremtsenek szilárd alapokat maguknak. Minden kapcsolati energia ugyanazt a folyamatot foglalja magában: meg kell küzdenünk az adott energia negatív aspektusaival, hogy kinyilváníthassuk a pozitívumait, és így beteljesíthessük az adott kapcsolat rendeltetését. Ha rendbe hozzuk kapcsolatainkat, rendbe hozzuk önmagunkat is.

Ha egy kapcsolat boldogságot ad, akkor az adott emberek pozitív módon nyilvánítják ki az adott szám által képviselt energiákat. Ha fájdalmas kapcsolatban vergődünk, javarészt negatív módon nyilvánítjuk meg ezeket az energiákat.

Az egyes kapcsolati számok és az általuk képviselt energiák rávilágítanak azokra a legfontosabb kérdésekre, amelyekkel az adott két embernek szembe kell néznie. Ha megismerjük, és megértjük egymás kihívásait, küzdelmeit és képességeit, könnyebben ismerjük fel saját korlátainkat és képességeinket is. A legtöbben sokat tanulhatunk önmagunktól, ha felismerjük, társunk mely tulajdonságait szeretjük, és melyeket nem, mivel partnerünk nem kedvelt jellemzői valószínűleg elfojtva saját személyiségünkben is megtalálható.

Persze a kapcsolati számok nem oldják meg az összes problémát kapcsolatainkban, de jó támpont lehet, mivel rámutat az egyes számokhoz fűződő jellegzetes energiáikra, kérdéskörökre, és utal bizonyos belső mozgató erőkre, mint az adott emberi kapcsolat magasabb rendű feladatára.

Türelem

“Arra kérlek tiszta szívemből, hogy légy türelemmel szíved rejtelmei iránt, és igyekezz úgy szeretni a kérdéseket, akár a lezárt szobákat vagy az idegen nyelven írott titokzatos könyveket.
Ne kutass olyan válaszok után, amelyeket nem kaphatsz meg, mert nem tudnál együtt élni velük. Az egyetlen cél, hogy megélj mindent.
Élj hát most a kérdéseknek. S így fokozatosan, anélkül, hogy észrevennéd, egyre közelebb kerülsz ahhoz a távoli naphoz, amikor majd választ kapsz mindenre.”

Mindennek meg van az ideje a nap alatt. Minden dolog számára létezik kedvező, és kedvezőtlen időszak, minden felemelkedik, majd újra elmerül.  A lüktető energia felemelkedési szakaszában megfogant gondolatok és cselekedetek könnyen haladnak a siker felé, ám a leszálló ágban létrejött gondolatok, és cselekedetek mindig csak mérsékelt hatással járhatnak. Mindig meg kell várnunk a következő hullámhegyet.

Ideje van a tettnek, és a nyugalomnak. Ideje van a beszédnek, és a hallgatásnak. Van, amikor dolgoznunk kell, ideje van az építkezésnek, és annak is, hogy befelé forduljunk, türelmet tanuljunk, és várakozás közben felkészüljünk a következő hullámhegy érkezésére.

Mindannyiunknak van saját ritmusunk. Ha rálelünk, képesek leszünk a magunk javára fordítani egy adott ciklus energiáit, és bármely szakaszban legyünk is, megtanuljuk, hogyan áradjunk együtt összhangban ezekkel.  Nem szegülünk ellen a sorsnak, nem siránkozunk miatta, hanem tanulunk, és tanulunk.

Megfigyelted már életed kisebb-nagyobb időszakait? Volt e olyan időszak az életedbe, mikor minden könnyen haladt, míg máskor úgy érezted semmi nem jön össze?  A türelem is gyakorlást igényel. Tanulj, és csendesen elmélkedj. Gondold végig, hogy mindent megtettél e azért, hogy az álmod valóra váljon. És mikor ez megtörtént tudtad e élvezni munkád gyümölcsét?

Ha felismerjük, hogy az élet körforgás, biztonságra tehetünk szert, és megtanulunk jól időzíteni, ha pedig türelmesen várakozunk, és felkészülünk a következő alkalomra, megtapasztaljuk, hogy a legtöbb lehetőség újra és újra felbukkan az életünkben.

“A türelem nem egy passzív dolog, ellenkezőleg, az aktivitást jelenti, valójában az erőfeszítéseink összpontosításáról van szó.”

Cselekedj!

,,Látomásaink csak akkor érnek valamit, ha merjük vállalni a velük járó kockázatot. Nem elég bámulni a lépcsőt, fel is kell menjünk rajta.”

A kétség és a tehetetlen lustaság erői ott munkálkodnak mindenütt, míg elménkben és testünkben is. Mégis cselekednünk kell. Úrrá kell lennünk a bizonytalanságérzetünkön, magunk mögött kell hagynunk az önbizalomhiányt, az egykedvűséget, a kifogásokat és számtalan jó okot kell találnunk, hogy miért ússzunk tovább az árral. Jobb, ha megtesszük azt, amit meg kell tennünk, mintha kifogásokat keresünk arra, miért ne tegyük meg azt. A legtöbben csak akkor cselekszünk, mikor már elviselhetetlen az érzelmi, a mentális, vagy fizikai fájdalom, ha már muszáj megmozdulnunk. El kell fogadnunk, hogy a kezdetekben a cselekvés és a változás kényelmetlenséggel járhat, hogy erőfeszítéseket kell tennünk, és energiára van szükségünk hozzá. De hogyan kezdjünk hozzá? Erre a legjobb ez a három szó: Csak tedd meg!

Ne várjuk meg, míg elmúlik önbizalomhiányunk, vagy amíg kellően motiválva érezzük magunkat. Ez olyan, mintha valami engedélyre várnánk, mielőtt cselekednénk. Megesik, hogy erővel és bátran kell cselekednünk, függetlenül attól, mit érzünk, vagy gondolunk.

Világunk harcosai nem várnak engedélyre, tudják, érzik, hogy mit kell cselekedniük, és a bátorság, teljesség útját választják. Ha szívük megerősíti döntéseiket, cselekszenek. Minden esetleges félelmük, önbizalomhiányuk ellenére.  Még akkor is, mikor átfutnak rajtuk olyan gondolatok: Kudarcot fogsz vallani. Bolondot csinálsz magadból.. De ezek a hangok, amik olyan hangosak voltak, a tanulás folyamatával egyre kevesebbet jelentkeznek.

Nincs azzal semmi baj, hogy félünk. A félelem nagyszerű szolga, de rettenetes mester. Érezd át a félelmedet, amennyire csak akarod, tapasztald meg teljesen. De készülj fel, aztán tedd meg a nagy lépést. Mindennap alkalmunk nyílik arra, hogy szembenézzünk a félelemmel, lustasággal, és mégis cselekszünk. Pl. Vállaljuk azt a kockázatot, hogy kifejezzük érzéseinket, úrrá lehetünk régi szokásainkon, és még számos más módon megtapasztalhatjuk cselekvésünk erejét, és varázsát. Cselekedj úgy, mintha bátor lennél, hogy képes legyél kezelni az önbizalomhiányod, cselekedj úgy, mintha bármilyen feladatot képes lennél elvégezni, hogy képes legyél kezelni a bizonytalanságérzetet. Cselekedj, és hagyd, hogy a félelem, az önbizalomhiány és a bizonytalanságérzet eltűnjön a porfelhőben, amit magad után hagysz.

Az intuíció

,,Egyre kevesebb és kevesebb mondanivaló volt, amíg végül teljesen elhallgattam, és elkezdtem figyelni.  És csöndben hallgattam Isten hangját”

Mikor embertársaink véleményével foglalkozunk, elveszíthetjük a kapcsolatot megérzéseinkkel, mivel túlzottan lefoglal minket, hogy mások meggyőződésével foglalkozzunk. Ha nem rendelkezünk kellő identitástudattal, nincsenek egyértelmű válaszaink belső kérdéseinkre. Hogy nézek ki? Vajon milyennek tűnök az ő szemében? Ezért hajlamosak vagyunk mások látásmódja szerint megítélni önmagunkat, embertársaink támogatására, jóváhagyására van szükségünk ahhoz, hogy identitásunkat megszerezzük. Így könnyűszerrel manipulálhatnak minket, mivel mások látszólagos érzései alapján határozzuk meg önmagunkat, egy olyan emberével, aki esetleg erős véleménnyel rendelkezik azzal kapcsolatban, hogyan kellene kinéznünk, vagy viselkednünk.

Nincs azzal semmi baj, ha kikérjük mások véleményét. Ugyanis ez által a saját véleményünkön kívül, más nézőpontból is megvizsgálhatjuk helyzetünket, tágulhat látókörünk, de életünket nem irányíthatjuk valamiféle bizottság döntései alapján. Mindenkinek joga van saját véleményre, de mi közünk nekünk azokhoz? Egyáltalán nem tartozik ránk, mit gondolnak rólunk mások.

Ha identitásunk határozott, természetünknél fogva szükségünk van valamire, egy hobbira tanítóra, módszerre, amit aztán teljesen átveszünk, és vakbuzgó hévvel vagy csendes fanatizmussal azonosulunk a saját véleményünkkel. Úgy érezzük, azonosak vagyunk nézeteinkkel, ezért hevesen védelmezzük azokat, ráerőltetjük embertársainkra, mások jóváhagyását keressük, és összetévesztjük véleményünket az igazsággal.

Ha érzékenyek vagyunk mások véleményére, mindig odafigyelünk azokra, felruházzuk őket azzal a hatalommal, hogy fenyegessék éntudatunkat. Embertársaink véleményéhez formáljuk önmagunkat, vagy úgy reagálunk sebezhetőségünkre, hogy ellenállunk mások véleményének, és az abszolút igazság szintjére emeljük saját véleményünket.

Bármit is helyezzünk piedesztálra- vélemény, pénz, tekintély- az mindig beárnyékolja a szívünkben lakozó bölcsességet. Minden külső véleményt e bölcsesség fényében kell megvizsgálnunk.  Azok az emberek, akik rendelkeznek belső vezetővel, a kollektív tudatalattinak nevezett tudáshoz férnek hozzá, ahol transz- vagy normál tudatállapotban megnyílnak a nagyobb emberi pszichében lakozó ősi működési folyamatoknak. Intuíciónk akkor nyilvánulhat meg, ha hagyjuk, hogy szívből jövő érzéseink kapcsolatot teremtsenek a jobb agyféltekénk magasabb rendű működési rendszerével, és megnyissák azokat számunkra. Ha létrehozzuk ezt a kapcsolatot, érzéseink segítségével bármilyen bölcsességre szert tehetünk. Ha sikerül ezt a kapcsolatot kialakítani érzéseinkkel, a nélkül figyelhetünk mások véleményére, hogy szem elől tévesztenénk saját intuíciónkat, azt az alapot, amelyről kiindulva meghatározhatjuk, mi a legjobb számunkra, és hagyjuk, hogy embertársaink is ugyanezt tegyék. Így felhasználhatjuk mások nézeteit anélkül, hogy függenénk tőle, ha egy vélemény nem szolgálja a javunkat, könnyűszerrel képesek leszünk túllépni rajta. Meghallgatjuk, méltányoljuk, felhasználjuk azt, ami a mi javunkat szolgálja, és minden egyes nézetet alávetünk a szívünkben lakozó bölcsességnek.

Összefoglalva:  ismerjük fel mikor vetjük alá magunkat a vélemény istenének, és kezdjünk el inkább szívünk istenére és a csendes belső hangokra figyelni, mivel ez az egyetlen mérvadó vélemény.

Az akarat törvénye

,,Nem vagyok biztos abban, milyen lesz a mennyben, de egyet biztosan tudok. Ha meghalunk és eljön az idő, hogy az Úr ítéljen fölöttünk, nem azt kérdezi majd: mennyi jót tettünk életünkben, hanem mennyi szeretettel tettük.”

Ha cselekedeteinket az emberiség magasabb rendű javának szenteljük, ihletett ragyogás támad lelkünk központjában.

A magasabb rendű akarat törvénye akkor válhat különösen hasznossá számunkra, ha hajlamosak vagyunk arra, hogy saját véleményünket, hiedelmeinket másokra ráerőltessünk, megfeledkezve arról, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia. De akkor is, ha gyakran előfordul, hogy meghiúsítjuk saját terveinket, ha titokban kételkedünk saját jóságunkban, vagy ha arra vágyunk, hogy mélyebb, jelentőségteljesebb kapcsolatokat alakítsunk ki. Akkor is segít, ha esetleg magányosnak érezzük magunkat.

Ha életünkben alkalmazni akarjuk e törvényt, elég ha feltesszük magunknak a kérdést: Mit tennék ebben a helyzetben, ha a bennem lakozó bölcs, szeretetteljes, együtt érző , emberbaráti és mindent tudó szellem vezérelné cselekedeteimet?  Ez a törvény azért is működik nagyon jól, mert mindannyiunkban ez a szellem munkálkodik, csak kapcsolatot kell vele teremtenünk.  Ha megszólítjuk ezt a magasabb rendű akaratot, kapcsolatot teremthetünk az önös érdekeken túlmutató célokkal, és képesek leszünk minden érintett ember magasabb rendű érdekeinek megfelelően cselekedni. Pl. Aszály idején akkor is esőben fogunk reménykedni, ha lyukas a tetőnk.

A legtöbben rendszerint a személyes vágyainknak megfelelő dolgokban reménykedünk, és azt nézzük, mi szolgálja saját érdekeinket. Ezért azt a kérdést tesszük fel: Mi az én választásom, mire vágyom én, milyen irányban halad az én életem? Vagy lehet, hogy ezt a személyes indítatást kiterjesztjük a családunkra, barátainkra. Ez már tágabb kapcsolatrendszerre utaló magatartás, de továbbra is két részre osztja az emberiséget: a mi belső, és az ők külső körére.

Mikor énünk akarata szerint munkálkodunk, korlátozzuk önmagunkat, és lehet, hogy elérünk bizonyos eredményeket, de ha elbukunk, egyedül bukunk. Ha azonban a szellem magasabb rendű akaratában munkálkodunk, több energiát, és ösztönzést kapunk. Ha az ember a számára elrendeltetett feladatnak megfelelően él, és engedelmeskedik a világmindenséget kormányzó törvényeknek, kiteljesedik az élete. Mikor a magasabb rendű akarathoz fordulunk útmutatásért, érezni fogjuk, hogy megnyílunk, emelkedetté válunk, és kapcsolatba kerülünk egy nagyobb céllal: életünk mélyebb, ugyanakkor magasabb rendű értelmet nyer. Ha ez a magasabb rendű akarat belső érzetével összhangban éljük az életünket, és minden szavunkat, minden cselekedetünket az egész emberiség javának szenteljük, az együttérzés, a szeretet és a világosság energiái fognak áramolni mindennapi életünkbe.

Az őszinteség

,,Élj összhangban a legtisztább fénnyel, amely be fogja világítani utadat.”

Az őszinteség lényege az, hogy felismerjük, elfogadjuk és kifejezzük hiteles belső valóságunkat. Csak akkor beszélhetünk és viselkedhetünk őszintén embertársainkkal, ha őszinték vagyunk önmagunkhoz. Ha magunkhoz sem vagyunk őszinték, azzal igazából csakis önmagunkat vezetjük félre.

Az őszinteség mindenki számára hasznos, és akkor tanulhatunk belőle igazán, mikor hajlamosak vagyunk különböző észérvek segítségével félrevezetni önmagunkat, mikor vannak bizonyos megoldandó feladataink az őszinte önkifejezés, és cselekedet terén. Ha hagyjuk, hogy az irigység, mohóság vagy a manipuláció határozza meg cselekedeteinket, vagy befolyásolja megnyilvánulásunkat, tetteink azonnali a pszichénkbe beépített következményekkel fognak járni ránk nézve. Ha méltatlannak bizonyulunk saját belső világunkhoz, senki nem fog ezért megbüntetni minket, e tettünk maga a büntetés, és olyan erőket hozunk működésbe általa, amelyeknek természetes következményeit éppúgy nem kerülhetjük el, ahogy a gravitáció ereje elől sem menekülhetünk. Mielőtt hazudnánk embertársainknak, előtte magunkat kell félrevezetnünk. Az őszinteség felé az első lépés az, hogy fel kell ismernünk egymásnak ellentmondó részeinket, hogy azt mondhassuk, amit gondolunk, és komolyan gondolhassuk azt, amit mondunk.

Ha belső részeink összhangba kerülnek egymással, ha felhagyunk azzal, hogy hazudjunk önmagunknak és félrevezessük embertársainkat, érezni fogjuk, amint megnyílnak előttünk a magasabb rendű energia, és inspiráció kapui. A mondás, miszerint ,,a csalók sohasem boldogulnak” hosszútávon mindig igaznak bizonyul, mivel bármilyen kedvezőnek tűnjenek is külső körülményeink, saját pszichéjük nem engedi, hogy belső békében legyen részük. Talán azt gondoljuk, hogy kisebb csalásainkat évekig megúszhatjuk, és közben racionalizáljuk tetteinket, és igazolást találunk rájuk, aztán pedig csodálkozunk, hogy miért nem úgy alakulnak a dolgok az életünkben, ahogy reméltük.

Ha őszintétlenek vagyunk önmagunkhoz, vagy embertársainkhoz, akár szándékosan, akár akaratlanul tesszük ezt, az egyes részeink harcba keverednek egymással, és elhalványul bennünk a szellem, az inspiráció belső érzete, elszigeteltnek és magányosnak érezzük magunkat, és mindig okulhatunk a szükséges leckékből, amit az élet produkál számunkra. Mindenképpen az önbecsülésünk fizetjük meg ezeknek a dolgoknak az árát. Ahogy John Lennon mondta: a karma mindig utolér. A rossz embereknek nem is kell a pokolra jutniuk, hiszen már eleve a pokolban vannak, azért is viselkednek rosszul.

Néhányan ahhoz vagyunk szokva, hogy szabályokat alkossunk, nem pedig ahhoz, hogy betartsuk azokat, és saját vágyainkhoz hajlítjuk a szabályokat, hátat fordítva bensőkben ragyogó világosságnak. Ha hajlamosat vagyunk a csőlátásra, az is előfordulhat, hogy önámításból kreálunk magunknak szemellenzőt, és azt hajtogatjuk magunknak, ,,ezúttal működni fog a dolog”,ám mindent ugyanúgy teszünk, mint előtte. Ezáltal az őszintétlenség által ugyanúgy eljátsszuk az energia és a szellem belső érzetét. Hajlamosak vagyunk arra, hogy célozgassunk, nyafogjunk, arra várjunk, hogy kitalálják gondolatainkat? Az ilyen viselkedés mögött nincs más, csak hagyjuk, hogy a félelem megakadályozzon bennünket valós érzéseink, és szükségleteink kifejezésében. Dühös arccal, szomorú tekintettel manipuláljuk embertársainkat, elvárva, hogy tudják mit érzünk, de nem osztjuk meg velük közvetlen módon az érzéseinket. Akár szándékosan, akár berögzült szokásainknak engedelmeskedve rövid távon talán célt érünk el, de ezáltal eljátsszuk belső világosságunkat, amelyre hosszú távon a legnagyobb szükségünk van.

Ha a legmagasabb rendű teljességre törekszünk, és kifejezzük érzéseinket, szükségleteinket, ezáltal rengeteget javítunk mind személyes, mind a munkakapcsolatainkon. Ez a teljesség, őszinteség és hitelesség –vagy e minőségek hiánya- alakítja ki azt a nyomot, amelyet magunk után hagyunk a világban, ez a mi személyes kézjegyünk a történelem lapján.

A teremtés

,,Élj nagy elvárásokkal, és nagy dolgok fognak történni az életedben”

Vajon a tapasztalásaink alapján alakítjuk ki a hiedelmeinket, vagy a hiedelmeink alakítják a tapasztalatainkat?  Szinte gyerekkorunk óta folyamatosan programozott érzékenységet, és elvárásokat raktározunk el a tudatalattinkban. Ha az a meggyőződés él bennünk, hogy senkiben sem bízhatunk, előbb-utóbb megtaláljuk életünkben az erre utaló bizonyítékokat. A legmélyebb tudatalatti szinten élő elvárásaink és hiedelmeink az idő során külső valósággá válnak. Ha tiszta intuíciókon alapuló elvárásokat teremtünk magunkban, meghaladjuk korábban feltételezett határainkat.

Elgondolásaink, elvárásaink általában megjelennek az életünkben, mivel finom, és rejtélyes pszichofizikai erőket hozunk mozgásba általuk, a hasonló a hasonlót vonzza. Azok, akik egész nap pozitív dolgokra gondolnak, de közben magukban elkönyvelték, hogy semmi nem fog változni, akkor ez valóban nem fog bekövetkezni. Ha meg akarjuk ismerni tudatalatti elvárásainkat elég, ha megnézzük, milyen életet élünk jelenleg, és egyaránt megvizsgáljuk annak kellemes, illetve kellemetlen tényezőit is. Ha felismerjük, mekkora hatást gyakorolnak életünkre elvárásaink, megtehetjük a szükséges lépéseket, hogy megváltoztassuk azokat a dolgokat, amik többé már nem szolgálják érdekeinket. Kialakíthatunk magunkban új elvárásokat, nem kell arra várnunk, hogy tapasztalataink erősítsék meg azokat, hozzuk létre önmagunkban őket.

Erre nagyon jó, ha vizualizáljuk elvárásainkat, ha látjuk magunkat új barátaink körében, vagy gazdagabban, azaz látnunk kell, hogy szert tettünk arra, amire vágyunk. A másik, fel kell ismernünk minden ,,ellenséges” üzenetet, ami akkor  merül fel bennünk, amikor megfogalmazzuk, mire vágyunk. Ezután, ki kell nyilvánítanunk ezeket az üzeneteket. Pl. Ha azt szeretnénk vizualizálni, hogy gazdagok leszünk, de észrevesszük, hogy egy érzés, gondolat így szól hozzánk: ,,Ez ostobaság, a csőd szélén állsz”, mondjuk ki azt hangosan. Ha szükséges, mondjuk ki többször is. Ez az eljárás segít abban, hogy eloszlassuk azokat az ellentétes üzeneteket, amelyek megakadályoznak, hogy egyértelmű, következetes és pozitív elvárásokat alakítsunk ki magunkban.

A hit

,,Csak akkor lehetünk hűek másokhoz, ha bízunk önmagunkban.”

Néhányan úgy gondoljuk, hogy bízunk önmagunkban, de ha jobban megvizsgáljuk, kiderül, hogy valójában az eszünkben, mások elméleteiben - egy könyvben, egy tanítóban bízunk. Hajlamosak vagyunk az önbizalmunkat másoknál-jósok, guruk- keresni. Mindenhol keressük önmagunkat, csak önmagunkban nem. Mindaddig nem találhatunk rá a beteljesedésre, míg fel nem leljük önmagunkban, a mindannyiunk számára elérhető végtelen tudáshoz vezető közvetlen csatorna formájában.  Sokkal többet tudunk, mint azt gondoljuk, meg kell tanulnunk jobban bízni legmélyebb intuíciónkban és bölcsességünkben, mint döntéseink forrásában és döntőbírájában. Ha ezt elfogadjuk, ez nem csak énképünk javulását vonja maga után, a bizalom minden területre kiterjed, és végül felismerjük, hogy a szellem ott munkálkodik bennünk, ahogy embertársainkban, és minden létező dologban is.

Ha megtanulunk bízni az univerzum alapvető, magától értetődő bölcsességében és törvényeiben, és életünk rejtélyes folyamatában annak hullámhegyével és hullámvölgyével, rájövünk, hogy akárhová is lépünk, nem térhetünk le az útról. Ha megvalósítjuk a bizalom e szintjét, teljesen megváltozik az életünk.

Mindig érezhetjük szívünkben ezt a kapcsolatot, bizalmat, de ehhez először ki kell szabadulnunk az értelmünk ellenőrzése alól. Azaz meg kell tanulnunk bízni abban, hogy testünk ösztönös bölcsessége révén tudja, hogyan mozogjon, mit tegyen, hogyan gyógyítsa meg önmagát. Hagynunk kell, hogy elvégezze feladatát. Ahhoz, hogy önbizalmunk elérje a legmagasabb szintjét, meg kell nyilvánulnia, fizikai, mentális, spirituális szinteken egyaránt. Saját tapasztalatainkra fordítsunk figyelmet, ne arra, mit javasolnak a könyvek és mesterek. Megtanulhatunk bízni abban, hogy testünk mindenféle filozófiák segítsége nélkül is nagyszerűen képes gondot viselni önmagára, amint hajlandóak vagyunk odafigyelni rá, és engedni, hogy megnyilvánuljon, felfedezzük mit tud, és mire képes testünk.  Elménk nem csak irattárként, számítógépként képes működni, hanem rádióadóként is, és bármilyen adóra képes ráhangolódni. Az információk nem az agyunkból, hanem általa jutnak el hozzánk.

Bízzunk meg az intuíciónkban, érzéseink olyan, a tudatalattiból származó üzeneteket közvetítenek nekünk, amelyek segítségével képesek leszünk gyorsabb, és átfogóbb döntéseket hozni.  A hit nem csak azt jelenti, hogy hiszünk, reménykedünk abban, hogy körülményeink mindig a javunkat szolgálják. Ez a hit a magasabb rendű bölcsességen alapuló közvetlen felismerés, és együtt jár azzal a bátorsággal, amely által képesek vagyunk megbízni abban, hogy életünk minden egyes eseménye a mi magasabb rendű érdekeinket szolgálja.

Ítéletek nélkül

,,Ahogy elmúlik az ifjúság, és változást hoz az idő, megváltoztatjuk jelenlegi nézeteinket. Ezért hát tartózkodjunk attól, hogy önmagunkat tegyük minden dolgok ítélőbíráivá.”

Az ítéletalkotás emberi találmány. Az összehasonlítás, és az irányítás eszköze, amellyel a tökéletesség, és az igazság mesterséges és gyakran idealisztikus normáihoz mérjük magunkat. A legmagasabb normákkal, és ideákkal rendelkező emberek, általában keményebben ítélik meg önmagukat, mint ahogy bármely más embertársuk ítélné meg őket.

Egy valódi világban élünk, valódi emberekkel. Ha mindent látomásainkhoz, és eszményképeinkhez mérünk, semmi nem fogja megütni a mércét. A valódi emberek hibáznak, tanulnak, és fejlődnek. Hajlamosak vagyunk magunkra venni azokat a kritikákat, amivel mások illettek minket. Önmagunkról alkotott véleményünket, kivetítjük embertársainkra, és így úgy tűnik, ők ítélnek meg minket, holott csak saját csalódottságunkat tükrözik vissza. Az ítéletnélküliség emlékeztet minket arra, hogy az erkölcs is csak egy emberi találmány, a szellem soha nem ítélkezik felettünk, csak lehetőséget ad nekünk arra, hogy tanuljunk a hibáinkból. Ha ezt elfogadjuk, előbb-utóbb figyelmesebbek leszünk önmagunkkal szemben, és tartózkodunk attól, hogy ítéleteket alkossunk önmagunkról.

Mi lenne, ha úgy élnénk, hogy nem hasonlítgatjuk folyton másokhoz magunkat, nem kritizálnánk dolgokat, és nem alkotnánk mindenről ítéletet? Milyen lenne, ha elfogadnánk önmagunkat, ha a tőlünk telhető legjobb módon élnénk az életünket, elfogadnánk hibáinkat, tanulnánk belőle, és legközelebb jobban végeznénk a dolgunkat? Milyen lenne, ha tökéletesen elfogadnánk önmagunkat, és embertársainkat?

Eszményképeink ránk nehezedő nyomása miatt folyamatosan bizonyítani akarunk önmagunknak, egyre fejlődünk, és rettegünk attól, hogy nem ütjük meg a mértéket, nem felelünk meg a saját normánknak. Minél keményebben ítéljük meg önmagunkat, annál több olyan embert vonzunk be az életünkbe, akik látszólag folyamatosan kritizálnak bennünket. Ez az ítéletalkotás akadályozza az energiák áramlását, és általában megerősíti életünk negatív mintáit. Ha elengedjük ítéleteinket, megnyitjuk önmagunkat a kihívások számára.

,,Ha elfogadjuk korlátainkat, képesek leszünk meghaladni azokat”