2011. február 10., csütörtök

A fejlődés



,,Ha nagy céljaid vannak, tedd meg feléjük a lehető legnagyobb lépést. Lehet, hogy az adott lépés aprónak tűnik, de bízz abban, hogy az adott pillanatban ez jelenti számodra a legnagyobb előrehaladást.”
Nem árt, ha nem feledkezünk meg arról, hogy ha meg akarunk mászni egy hegyet, ki kell tűznünk magunk elé az adott célt, ki kell találnunk, hogyan érhetjük el ezt, alaposan fel kell készülnünk az utunkra, és apró biztos lépésekkel kell előrehaladnunk azon. Néhányunkat annyira lekötnek a célkitűzéseink, hogy megelőzzük önmagunkat, és tudomást sem veszünk az oda vezető útról, és a közben lejátszódó fejlődési folyamatról. Előfordulhat az is, hogy csőlátásban szenvedünk, és annyira megzavar minket, hogyan jussunk A-ból Z-be, hogy még a saját célunkat sem látjuk tisztán. Bármilyen nagy cél is lebegjen szemünk előtt, ez lebontható különálló, teljesíthető feladatok sorozatára. A fejlődés nem csak arra tanít, hogy ezt az utazást bontsuk le kis szakaszokra, hanem arra is, hogy becsüljük meg a megtett lépéseket, mintha az jelentené utunk végét. Sokan vannak köztünk, akik csak a nagy dolgokért élnek, ám megfeledkeznek arról, hogy a hegy csúcsára vezető minden egyes lépés által egyre magasabbra, és magasabbra jutunk-fejlődünk.
Ha stabil alapokat teremtünk, felkészülünk feladatainkra, és végig kitartunk a folyamat során, minden célunkat megvalósíthatjuk. Bármilyen feladatokat képesek vagyunk elvégezni, ha kisebb, teljesíthető lépésekre bontjuk le azt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése