Meggyőződések fogságában

,, Ha mindent megtennénk, amire képesek vagyunk, valószínűleg saját magunkat is elkápráztatnánk.”

,,Mindegy, milyen nehéz volt a tegnap, ma mindent újrakezdhetsz.”

Ha vágyaink nem teljesülnek, valószínű van egy másik öntudatlan vágyunk is, mely erősebb, mint az első. A második kívánság bizonyára az első ellenében hat, méghozzá tartósabban és sokkal nagyobb erővel. Általában valami szilárd meggyőződés formájában jelenik meg, s többnyire nem belőlünk fakad. Ez gyakran szüleink, nagyszüleink, testvéreink, ritkábban tanáraink, barátaink és ismerőseink meggyőződése. Ezek meggyőződéseit, és véleményeit vesszük át. Tulajdonképpen mindenki nyomot hagyott hitünkben, aki valaha is fontos volt az életünkben. Még azelőtt, hogy megszülettünk volna, és az előtt, hogy gondolkodni kezdtünk volna a , eldöntetett, hogyan kell viselkednünk a világban.

Mindenekelőtt az íródott belénk, hogy mit kell helyesnek és helytelennek, szépnek és csúnyának, jónak és rossznak tartanunk, és milyen erkölcsi nézeteket kell magunkénak vallanunk. Hamar megtanultunk értékelni, és ítélkezni. Amit ma elítélünk, az jobbára szüleink, ismerőseink, és barátaink erkölcsi és értékítéleteiből fakad. Azokból a dogmatikus elképzelésekből, amelyeknek még ma is megpróbálunk eleget tenni. De nem csak másokon ítélkezünk. Folyamatosan ítélkezünk önmagunk felett is, méghozzá általában pontosan úgy, ahogy szüleinktől láttuk. És még ezekhez a beidegződésekhez járul hozzá, amit magunkról gondolunk. Például: Sosem sikerül. Sosincs pénzem. Képtelen vagyok rá. Nem vagyok elég szép. Nem vagyok elég vékony. Nem érdemlem meg. Mások sokkal jobbak, szebbek, okosabbak, gyorsabbak nálam. Nem hiszem, hogy lesz belőle valami.

Ha magunk ilyesmiket gondolunk, azon is el kellene gondolkodnunk, hogy ki mondogatta nekünk olyan sokáig ezeket a mondatokat, míg végül mi is elhittük. Ha régi- és többnyire tudattalan- beidegződés nyomára akarunk bukkanni, érdemes papírra vetnünk őket:

Először azt, amit gyermekként a szemünkre vetettek, mindazt, amiről kellemetlen emlékeink vannak. Minden elkeserítő, megalázó és sértő mondatot, amit gyerekfejjel el kellett tűrnünk. ,,Hagyd, te úgysem tudod, túl ügyetlen vagy ehhez. Ezzel a külalakkal sosem találsz magadnak férjet.” Ne siesd el! Mindenki megkapta a magáét, hát csak emlékezz, és jegyzetelj.

Lehet, hogy régen bombáztak már minket ezekkel a mondatokkal, mégis meglepően hatásosak még ma is, hiába nőttünk fel azóta, és hiába lettünk érettebbek, máig is bennünk élnek, és befolyásolják az életünket. Ha csak leírod is ezeket a mondatokat, olyan rég elfeledett emlékek elevenednek fel, amelyekről azt hitted, már rég kihunytak. Ám, ha figyelmesen szemügyre veszed ezeket a mondatokat, épp ezek a kijelentések élnek lelked mélyén a legelevenebben.

Lehet, hogy írás közben elszomorodsz, dühbe jössz, esetleg fáradtnak, kimerültnek érzed magad. Adj utat az érzelmeidnek! Régóta hordod már magadban őket. Miután leírtál mindent, fogalmazd át a mondatokat úgy, hogy jótékony hatásúak legyenek. Például: ,,úgysem tudod” helyett írd azt, hogy képes vagyok mindenre. ,,Sosem találsz férjet” helyett, hogy minden férfi örülhet nekem.

Ha átírjuk a mondatokat, bennünk is mélyreható változás veszi kezdetét. Tudatunk úgyszólván újraírja magát, mi pedig megtanuljuk, hogy eddigi valóságunknak alternatívája is van. Ha még arra is emlékszünk, ki mondta nekünk ezeket a mondatokat, rájöhetünk, hogy nem is személy szerint ránk gondolt az illető, hanem ő szintén saját beidegződéseinek a rabja. A felnőttek, például a szüleink, gyakran ismétlik azokat a mondatokat, amiket ők is gyermekkorukban hallottak. És nincs más eszköz, csak az, amit útravalónak kaptak a saját szüleiktől. Ezt ruházzák át aztán a saját gyermekeikre.

Most átalakíthatjuk, és elengedhetjük a régi ártalmas mintákat. A legegyszerűbben úgy, ha nem táplálunk haragot az ellen, aki belénk programozta azokat, hanem nagy szeretettel és jóindulattal visszaadjuk neki mindet. Képzeld el, amint ezt a listát átnyújtod annak, akitől kaptad, majd megfordulsz, és távozol. Ne feledjük, hogy akiktől ezeket a mondatokat belénk oltották, a legjobbat tették, amit tehettek.  Ennél több nem tellett tőlük. Akkor nem tudtak ennél jobbat tenni.

Az új élményeknek azonban eleinte nagyobb figyelmet kell szentelni. Újonnan megfogalmazott meggyőződéseinket addig kell ismételni, amíg mélyen a tudatunkba nem rögzülnek. A változás olykor hamarabb bekövetkezik, mint gondolnánk. Ha rezgésterünket megváltoztatjuk, egész környezetünket megváltoztatjuk. Ezzel nem csak a régi, bevett viselkedési formákat változtatjuk meg, hanem embertársaink magatartását is befolyásoljuk. Csodával határos módon megváltozik körülöttünk minden. Pedig csodáról szó nincs. Csupán annyi történt, hogy volt merszünk változtatni, átalakulni.

Az előítéletek erejével

,,Egészen addig csalónak minősülnek azok, akiknek van egy jó ötletük, amíg az ügy érvényre nem jut.”

Tudatosan vagy öntudatlanul mindig afelé közelítünk, amit állítanak rólunk. Már az előítéletek említésére is saját csapdájába esik az ember, hiába igyekszik figyelmen kívül hagyni, elutasítani, vagy leküzdeni az ellene irányuló káros elfogultságot. Ilyenkor egy csapásra rátelepszik mindaz, amit évtizedekig hallgatott. Vagyis azonnal reagálunk az előítéletekre: nyomban alárendeljük magunkat a feltételezéseinknek. Ezek az előítéletek akkor is hatnak, ha ki sem mutatták, mondták őket. Elég, ha csak magunkban alkotunk ezek alapján egy képet valakiről.

Az előítéletek valójában erőteljes, célzott meggyőződések, amelyek elég erősek ahhoz, hogy befolyást gyakoroljanak a másik emberre- akár kizárólag energetikai hatásuk által. A róla alkotott véleménnyel segíthetünk, vagy akadályozhatunk egy másik embert. Ha jót gondolunk valakiről, erősítjük az illetőt. Ha rosszat gondolunk róla, gyengítjük. A pozitív előítéletek tehát általában jótékony hatásúak. Sokat segít például, ha bízunk a társunk vagy gyermekünk képességeiben, sikerében. Erőt csak azzal öntünk másokba, ha valóban hiszünk bennük és képességeikben. Ha bízunk bennük, ő is hinni fog saját magában. Ha bizalommal vagyunk párunk iránt, ő is jobban fog bízni saját adottságaiban. Ha mindezt csak színleg tesszük, épp az ellenkezőjét érjük el.

Rajtunk áll, hogy megváltoztatjuk e környezetünket. Környezetünk kialakításában sokkal nagyobb szerepet játszanak a meggyőződéseink, mint a gondolataink. Ha szeretnéd megváltoztatni szeretteidet, változtasd meg a róluk alkotott véleményedet. Ha családi egyetértésre vágysz, higgy benne, hogy mindannyian egyetérthettek. Ha ez sugárzik belőled, látni fogod, hogy embertársaid másképp is reagálhatnak, nem csak a beidegződött minták szerint. Ha megváltoztatod róluk a véleményedet, más oldalukról is megmutatkoznak.

Mindenekelőtt azonban rólad lesznek más véleménnyel. Hiszen hasonló a hasonlót vonz. A hasonló rezgésterek kiegészítik egymást. Egyszeriben átjár téged is a többiek bizalma és ereje. Minél többet adunk, annál többet kapunk. Miért ne használnánk hát jóra az előítéletek erejét?

Légy boldog: Légy önmagad!

,,Igazi boldogság nem abból fakad, ha magunkkal foglalkozunk, hanem abból, ha átadjuk magunkat a méltó célnak.”

Minél gyorsabban kerülsz összhangban magaddal, annál hamarabb vesz életed olyan fordulatot, amelyet mai tudásoddal talán még csodának hinnél. Ha nem vagyunk összhangban valódi lényünkkel, érzéseinkkel, vágyainkkal és kívánságainkkal, vágyakozásunkat gyakran mások elégítik ki pótszerekkel, méghozzá könnyedén, mivel vágyaink öntudatlanok vagy számunkra nem elfogadhatóak. A boldogság iránti vágy például olyan igény, ami igen könnyen válik mások játékszerévé. Ma már irdatlan ipara van az emberi vágyakozás kizsákmányolásának. Mutatós áruházak, bevásárlóközpontok térítenek el szánt szándékkal saját, lelkünk mélyén meghúzódó vágyainktól, azzal kecsegtetve, hogy hamarosan boldogok leszünk, ha engedünk a csábításnak. 

Ám, ha ismét rátalálunk a saját érzéseinkre, könnyen felismerhetjük, ki és mi az, ami tartósan gazdagabbá teszi életünket. Nem dőlünk be mindenféle ámításnak, sőt ezek nagy részét észre sem vesszük. Tudatosan kiszűrjük a látszat megoldásokat. Továbbra is látni fogjuk, mi vesz körül, de többé nem vonzanak mindenféle pótszerek. 

Miként hangolódhatunk rá magunkra? Gondold végig! Mire van szükséged ahhoz, hogy boldog légy? Rendben. És mire van szükséged ahhoz, hogy valóban boldog légy? Mi az, ami nélkül élni sem tudsz? Mit szeretsz magadon? Mi az, amit senkinek nem szabad megtudnia rólad? Mit ,,kell” eltitkolnod? Mi az, amit még magad előtt is rejtegetsz? Mi az, ami miatt szégyelled magad? Mi az, ami miatt elítéled magad? Mi az, amit nem mersz kiélni? 

Válaszaid valódi vágyaidról és félelmeidről lebbenti fel a fátylat. Minél inkább elutasítod őket, annál távolabb kerülsz önmagadtól. Minél inkább vállalod, minél őszintébben bevallod őket, annál hitelesebb személy leszel. Vállald fel magad lényed minden területével! Mindenkinek megvan az árnyoldala. De ki tartana ezért rossznak? Lehet, hogy éppen ebben csillan meg tehetségünk. Lehet, hogy innen fakad ötleteink vagy gyógyulásunk forrása, innen ered túlélési ösztönünk. 

Csodálatos, páratlan személyiség vagy! Természetesen te is hoztál magaddal terheket. Szeresd magad ezekért a terhekért! Szeresd magad a tévelygéseidért! Ez vagy te. Ez tesz emberré. Ha tökéletes lennél, már megvilágosodtál volna, és nem itt lennél. És légy őszinte, kit érdekel, egy tökéletes személy? Aki tökéletes, az másokkal csak saját tökéletlenségeit érezteti. Minél inkább vállalod, minél hamarabb elfogadod, és jobb megvilágításba helyezed árnyoldalad, annál tökéletesebb lesz a boldogság érzése.

Ha vállalni tudod magadat olyannak, amilyen vagy, magadra találsz. Ha többé nem kell színlelnünk, látszatküzdelmeinknek is vége. Elfogadhatunk mindenkit olyannak, amilyen. Légy egyszerűen önmagad! Vállald személyiséged minden oldalát! Isten hozott a tökéletlenek között! :)

Az ideális társ: A tökéletes társ (2.rész)

,,Nem azt kell megtanulnunk, hogyan használjuk képességeinket és gondolatainkat, hanem meg kell tanulnunk elfogadni, hogy képesek vagyunk használni azokat.”

Mit viszünk mi egy kapcsolatba? Mit tudunk nyújtani?

Ha például azt szeretnéd, hogy társad mindig őszinte legyen hozzád, akkor listádon valószínűleg szerepel a ,,teljes őszinteség”.Ez az elvárásod, ennél kevesebbel nem elégszel meg. Semmi szélhámoskodás, semmi hazudozás, semmi hűtlenség, semmi elzárkózás, semmi elhallgatás, semmi titkolózás. De amit elvársz, azt nyújtanod is kell.

Felmerül tehát a kérdés, hogy mit is tudsz nyújtani ebben a kapcsolatban egyáltalán? Semmi szélhámoskodás, semmi hazudozás, semmi hűtlenség, semmi elzárkózás, semmi elhallgatás, semmi titkolózás. Megfelel ez a magadról alkotott képnek? Ezt bizony saját magadtól várod el. Sokat kívánsz, ám kívánalmaidnak magad sem tudsz megfelelni. Ha abszolút hűséget, és teljes őszinteséget kívánsz, neked is ugyanezt kell nyújtanod. Vagyis, ennek a minőségnek már meg kell lennie benned. A szomorú valóság az, hogy azzal, amire vágyunk, általában nem rendelkezünk. Ami nincs a tulajdonunkban, ahhoz nem teremtettünk megfelelő rezgésteret.

Akkor valami más erősebben rezeg bennünk. Párválasztáskor a valódi jellemünk ez a valami. Ez hozza létre a legerősebb rezgésteret. Tehát mindig csak azt kapjuk, ami valódi énünkhöz hasonlít. Párunk a tükörképünk lesz. Rezgésterünk ugyanis öntudatlan meggyőződéseink, meglévő vagy hiányzó képességeink hozzák létre. Mindig saját magunkat kapjuk társul. Mindig azt kapjuk, amit hajlandóak vagyunk adni.

Talán te is észrevetted, hogy a kör be is zárult, egyfelől nincs meg bennünk a képesség ahhoz, hogy társunktól megkapjuk mindazt, amire vágyunk. Másfelől viszont csak egy társ mellet tudunk a hiányzó képességekre szert tenni, mert csak így tudjuk megfigyelni, és eltanulni a hűséget, az őszinteséget, a gondoskodást, a közvetlenséget, a bizalmat, az érzékiséget, a türelmet és még sok egyebet.

Hogyan léphetünk ki ebből a körből? Tulajdonképpen nagyon egyszerűen.

Írd le a kívánságaidat, reményeidet, a legtitkosabb vágyaidat, mindegyiket! Fenntartások nélkül. Ne feledkezz el a legapróbb részletekről sem. Az eddigiekhez képest az a nagy különbség, hogy leendő társunktól nem várjuk el mindezt. Nem neki kell megfelelnie ezeknek a követelményeknek, hanem idővel nekünk. Ez ugyanis saját lehetőségeink, párunkkal közös céljaink listája. Olyan társat kívánunk, aki képességeit és hiányosságait tekintve egyaránt olyan, mint mi.

Társunk ily módon egyenrangú lesz velünk. Ugyanarra fog vágyni, mint mi, és ugyanazon akar javítani, mint mi. Nem fogja elvárni, hogy megmentsük vagy hiányosságait pótoljuk, ahogy mi sem várunk hasonlót tőle. Többé nem kell egymás előtt megjátszani a tökéletest. Így megszűnik minden elvárás és teljesítménykényszer. Olyanok lehetünk, amilyenek vagyunk. És hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy társunkkal azonos hullámhosszon vagyunk, azonosak a céljaink, vágyaink, és semmit sem kell rejtegetnünk. Tudjuk, hogy nem vagyunk tökéletesek, de ahhoz megvan az erőnk, hogy együtt járjuk végig az utat, amelynek során mindketten érettebbé, felnőttebbé válunk. Tudjuk, mi a célunk, mire kell törekednünk. Ez nem mindig sikerül tökéletesen, de nem is ezt várjuk el egymástól.

A leggyorsabban úgy vonzhatjuk életünkbe azt a társat, aki megfelel nekünk, megért minket, közel áll hozzánk, akiben megbízhatunk, ha olyan párra vágyunk, aki társ a fejlődésben. És mi is vállaljuk, hogy társai leszünk a fejlődésben. Magunkhoz csak akkor fogunk közelebb jutni, ha felismerjük, hogy sok mindennel nem vagyunk még tisztában, hogy nem kell zseninek, tökéletes társnak lennünk, hogy nekünk is lehetnek hibáink. Társunknak csak akkor lesz mersze olyannak mutatkozni, amilyen, ha mi közelebb kerülünk magunkhoz. Csak ekkor kerülünk közelebb hozzá is. Véget ér a bújócska, és végre kéz a kézben kelhetünk útra, hogy felfedezzük a világot, mert erőink többé nem forgácsolódnak szét az együttélésben. Az élet könnyű lesz.  Párunkkal közösen változunk meg. Tökéletes lelki társsá válunk.

Az ideális társ: Árnyoldal (1.rész)

,,Nem adhat szeretetet az, akiben nincsen, s csak akkor lészen őbenne, ha másnak adja.”

Egymásra hangolódni annyi, mint összhangban, vagyis valakivel vagy valamivel egy hullámhosszon lenni. A belőlünk sugárzó energia szükségszerűen rátalál arra az energiára, amely hozzá hasonló. Valahányszor egy hullámhosszra kerülünk valakivel, könnyűnek, derűsnek és boldognak érezzük magunkat.

Az erős vonzalom azonban még korántsem jelenti, hogy rátaláltunk a lelki társunkra, egyszerűen csak nagyfokú hasonlóságot jelent. Bizonyos dolgokat illetően talán egyformán gondolkodunk vagy érezzük, hogy hasonló sérelmeink vagy tapasztalataink vannak, netán hasonló érzéki vágyakban osztozunk.

A vonzerő olyan erős is lehet, hogy saját érzéseinken sem tudunk uralkodni miatta. Képtelenek vagyunk kivonni magunkat a hatása alól. Reszketünk, sírunk, és gondolataink már csak körülötte csaponganak. Aztán pár héttel később hirtelen semmit nem érzünk. Oda a varázs, s mi lassacskán feleszmélünk. Néha nem is értjük, hogyan érezhettünk néhány napja annyira másként. Ilyenkor csupán annyi történik, hogy megváltozik a rezgésterünk, vagy a másik személyé, és így már nem vagyunk egy hullámhosszon.

Ha a közös rezgésterek alapja csupán egy kósza gondolat vagy vágy, és nem a mély, hosszan tartó hasonlóság és meggyőződés, nem valószínű, hogy tartós lesz a kapcsolat. Ezért olyan fontos, hogy életünk párját keresvén megfelelő rezgésteret hozzunk létre, és valóban azok a vonzerők hassanak, amelyek az őszinte, hűségesen és elkötelezetten szerető társat hívnak életünkbe.

A szavak nélküli kommunikáció minden síkon zajlik. Rezgéstered nem csupán tudományos megnyilvánulásaidban ad hírt magadról, hanem az öntudatlanokban is. És ez így van jól, mert ezáltal vonzzuk magunkhoz az ideális társat.

Ideális társunk minden bizonnyal az, akinek a személyisége legjobban hasonlít a miénkhez. Így ugyanis közösek a céljaink, vágyaink, és kívánságaink. Személyiségünk szerkezete  szabja meg párválasztásunkat, és ezáltal kapcsolatunk tartalmát is.

Ha például megtanultuk, hogy akkor járunk a legjobban, ha csak a testiséget tartjuk szem előtt, és nem vágyunk lelki közelségre, akkor olyan személyt fogunk vonzani, aki ennek megfelel. Súlyos döntés elé kerülhetünk, ha a társ mindenáron többet akar, régi sérelmünk azonban nem teszi lehetővé ezt a közvetlenséget. Ez vagy szakításhoz vezet, vagy az embernek felül kell emelkednie önmagán, hogy a kérésnek eleget tehessen. A hiányosságokkal mindenképp szembesülni kell, ha akarja, ha nem. Ebből veszekedés, gyűlölködés és agresszió fakad. Végtére is ezzel, a közeledéstől való félelemmel akart foglalkozni, ezért rezgéstere újra, és újra pontosan azt a személyt választja, aki felhívja a figyelmet hiányosságaira.

Hogyan szabadulhatsz ebből az ördögi körből? Úgy semmi esetre sem, ha keresel valaki mást, aki ,,megment.” Vagy úgy teszel, mintha valaki más lennél. Ez talán a kapcsolat elején beválik, de elég fárasztó a színészkedés. Előbb, vagy utóbb kifogy a szufla, és megmutatod valódi éned, miféle ember vagy valójában.

A legjobb, amit tehetünk, ha őszintén bánunk árnyoldalunkkal, hiszen rezgésterünk nemcsak a tudatos vágyainkra épül, hanem az öntudatlanokra is. Félelmeid valójában öntudatlan kívánságok, és a félelmek vonzereje lényegesen nagyobb és tartósabb. Az, amit pedig soha többet nem szeretnél átélni, érzelmi akaratod meghatározó része. Akárcsak a párkapcsolatról vallott meggyőződésed, illetve a másik nemről alkotott véleményed. Ez mind része, az általad sugárzott energiáknak.

Lehet, hogy sóvárogva vágyunk a bizalomra, ám képtelenek vagyunk bárkiben is bízni. Így társunkkal szemben is bizalmatlanok leszünk. És mert a gyanakvás is erőterünk alkotórésze, pontosan olyan társat vonzunk általa, aki ezt a kérdést újra a felszínre hozza, méghozzá mindaddig, míg ki nem gyógyulunk belőle.