Az ideális társ: Árnyoldal (1.rész)

,,Nem adhat szeretetet az, akiben nincsen, s csak akkor lészen őbenne, ha másnak adja.”

Egymásra hangolódni annyi, mint összhangban, vagyis valakivel vagy valamivel egy hullámhosszon lenni. A belőlünk sugárzó energia szükségszerűen rátalál arra az energiára, amely hozzá hasonló. Valahányszor egy hullámhosszra kerülünk valakivel, könnyűnek, derűsnek és boldognak érezzük magunkat.

Az erős vonzalom azonban még korántsem jelenti, hogy rátaláltunk a lelki társunkra, egyszerűen csak nagyfokú hasonlóságot jelent. Bizonyos dolgokat illetően talán egyformán gondolkodunk vagy érezzük, hogy hasonló sérelmeink vagy tapasztalataink vannak, netán hasonló érzéki vágyakban osztozunk.

A vonzerő olyan erős is lehet, hogy saját érzéseinken sem tudunk uralkodni miatta. Képtelenek vagyunk kivonni magunkat a hatása alól. Reszketünk, sírunk, és gondolataink már csak körülötte csaponganak. Aztán pár héttel később hirtelen semmit nem érzünk. Oda a varázs, s mi lassacskán feleszmélünk. Néha nem is értjük, hogyan érezhettünk néhány napja annyira másként. Ilyenkor csupán annyi történik, hogy megváltozik a rezgésterünk, vagy a másik személyé, és így már nem vagyunk egy hullámhosszon.

Ha a közös rezgésterek alapja csupán egy kósza gondolat vagy vágy, és nem a mély, hosszan tartó hasonlóság és meggyőződés, nem valószínű, hogy tartós lesz a kapcsolat. Ezért olyan fontos, hogy életünk párját keresvén megfelelő rezgésteret hozzunk létre, és valóban azok a vonzerők hassanak, amelyek az őszinte, hűségesen és elkötelezetten szerető társat hívnak életünkbe.

A szavak nélküli kommunikáció minden síkon zajlik. Rezgéstered nem csupán tudományos megnyilvánulásaidban ad hírt magadról, hanem az öntudatlanokban is. És ez így van jól, mert ezáltal vonzzuk magunkhoz az ideális társat.

Ideális társunk minden bizonnyal az, akinek a személyisége legjobban hasonlít a miénkhez. Így ugyanis közösek a céljaink, vágyaink, és kívánságaink. Személyiségünk szerkezete  szabja meg párválasztásunkat, és ezáltal kapcsolatunk tartalmát is.

Ha például megtanultuk, hogy akkor járunk a legjobban, ha csak a testiséget tartjuk szem előtt, és nem vágyunk lelki közelségre, akkor olyan személyt fogunk vonzani, aki ennek megfelel. Súlyos döntés elé kerülhetünk, ha a társ mindenáron többet akar, régi sérelmünk azonban nem teszi lehetővé ezt a közvetlenséget. Ez vagy szakításhoz vezet, vagy az embernek felül kell emelkednie önmagán, hogy a kérésnek eleget tehessen. A hiányosságokkal mindenképp szembesülni kell, ha akarja, ha nem. Ebből veszekedés, gyűlölködés és agresszió fakad. Végtére is ezzel, a közeledéstől való félelemmel akart foglalkozni, ezért rezgéstere újra, és újra pontosan azt a személyt választja, aki felhívja a figyelmet hiányosságaira.

Hogyan szabadulhatsz ebből az ördögi körből? Úgy semmi esetre sem, ha keresel valaki mást, aki ,,megment.” Vagy úgy teszel, mintha valaki más lennél. Ez talán a kapcsolat elején beválik, de elég fárasztó a színészkedés. Előbb, vagy utóbb kifogy a szufla, és megmutatod valódi éned, miféle ember vagy valójában.

A legjobb, amit tehetünk, ha őszintén bánunk árnyoldalunkkal, hiszen rezgésterünk nemcsak a tudatos vágyainkra épül, hanem az öntudatlanokra is. Félelmeid valójában öntudatlan kívánságok, és a félelmek vonzereje lényegesen nagyobb és tartósabb. Az, amit pedig soha többet nem szeretnél átélni, érzelmi akaratod meghatározó része. Akárcsak a párkapcsolatról vallott meggyőződésed, illetve a másik nemről alkotott véleményed. Ez mind része, az általad sugárzott energiáknak.

Lehet, hogy sóvárogva vágyunk a bizalomra, ám képtelenek vagyunk bárkiben is bízni. Így társunkkal szemben is bizalmatlanok leszünk. És mert a gyanakvás is erőterünk alkotórésze, pontosan olyan társat vonzunk általa, aki ezt a kérdést újra a felszínre hozza, méghozzá mindaddig, míg ki nem gyógyulunk belőle.