Meggyőződések fogságában

,, Ha mindent megtennénk, amire képesek vagyunk, valószínűleg saját magunkat is elkápráztatnánk.”

,,Mindegy, milyen nehéz volt a tegnap, ma mindent újrakezdhetsz.”

Ha vágyaink nem teljesülnek, valószínű van egy másik öntudatlan vágyunk is, mely erősebb, mint az első. A második kívánság bizonyára az első ellenében hat, méghozzá tartósabban és sokkal nagyobb erővel. Általában valami szilárd meggyőződés formájában jelenik meg, s többnyire nem belőlünk fakad. Ez gyakran szüleink, nagyszüleink, testvéreink, ritkábban tanáraink, barátaink és ismerőseink meggyőződése. Ezek meggyőződéseit, és véleményeit vesszük át. Tulajdonképpen mindenki nyomot hagyott hitünkben, aki valaha is fontos volt az életünkben. Még azelőtt, hogy megszülettünk volna, és az előtt, hogy gondolkodni kezdtünk volna a , eldöntetett, hogyan kell viselkednünk a világban.

Mindenekelőtt az íródott belénk, hogy mit kell helyesnek és helytelennek, szépnek és csúnyának, jónak és rossznak tartanunk, és milyen erkölcsi nézeteket kell magunkénak vallanunk. Hamar megtanultunk értékelni, és ítélkezni. Amit ma elítélünk, az jobbára szüleink, ismerőseink, és barátaink erkölcsi és értékítéleteiből fakad. Azokból a dogmatikus elképzelésekből, amelyeknek még ma is megpróbálunk eleget tenni. De nem csak másokon ítélkezünk. Folyamatosan ítélkezünk önmagunk felett is, méghozzá általában pontosan úgy, ahogy szüleinktől láttuk. És még ezekhez a beidegződésekhez járul hozzá, amit magunkról gondolunk. Például: Sosem sikerül. Sosincs pénzem. Képtelen vagyok rá. Nem vagyok elég szép. Nem vagyok elég vékony. Nem érdemlem meg. Mások sokkal jobbak, szebbek, okosabbak, gyorsabbak nálam. Nem hiszem, hogy lesz belőle valami.

Ha magunk ilyesmiket gondolunk, azon is el kellene gondolkodnunk, hogy ki mondogatta nekünk olyan sokáig ezeket a mondatokat, míg végül mi is elhittük. Ha régi- és többnyire tudattalan- beidegződés nyomára akarunk bukkanni, érdemes papírra vetnünk őket:

Először azt, amit gyermekként a szemünkre vetettek, mindazt, amiről kellemetlen emlékeink vannak. Minden elkeserítő, megalázó és sértő mondatot, amit gyerekfejjel el kellett tűrnünk. ,,Hagyd, te úgysem tudod, túl ügyetlen vagy ehhez. Ezzel a külalakkal sosem találsz magadnak férjet.” Ne siesd el! Mindenki megkapta a magáét, hát csak emlékezz, és jegyzetelj.

Lehet, hogy régen bombáztak már minket ezekkel a mondatokkal, mégis meglepően hatásosak még ma is, hiába nőttünk fel azóta, és hiába lettünk érettebbek, máig is bennünk élnek, és befolyásolják az életünket. Ha csak leírod is ezeket a mondatokat, olyan rég elfeledett emlékek elevenednek fel, amelyekről azt hitted, már rég kihunytak. Ám, ha figyelmesen szemügyre veszed ezeket a mondatokat, épp ezek a kijelentések élnek lelked mélyén a legelevenebben.

Lehet, hogy írás közben elszomorodsz, dühbe jössz, esetleg fáradtnak, kimerültnek érzed magad. Adj utat az érzelmeidnek! Régóta hordod már magadban őket. Miután leírtál mindent, fogalmazd át a mondatokat úgy, hogy jótékony hatásúak legyenek. Például: ,,úgysem tudod” helyett írd azt, hogy képes vagyok mindenre. ,,Sosem találsz férjet” helyett, hogy minden férfi örülhet nekem.

Ha átírjuk a mondatokat, bennünk is mélyreható változás veszi kezdetét. Tudatunk úgyszólván újraírja magát, mi pedig megtanuljuk, hogy eddigi valóságunknak alternatívája is van. Ha még arra is emlékszünk, ki mondta nekünk ezeket a mondatokat, rájöhetünk, hogy nem is személy szerint ránk gondolt az illető, hanem ő szintén saját beidegződéseinek a rabja. A felnőttek, például a szüleink, gyakran ismétlik azokat a mondatokat, amiket ők is gyermekkorukban hallottak. És nincs más eszköz, csak az, amit útravalónak kaptak a saját szüleiktől. Ezt ruházzák át aztán a saját gyermekeikre.

Most átalakíthatjuk, és elengedhetjük a régi ártalmas mintákat. A legegyszerűbben úgy, ha nem táplálunk haragot az ellen, aki belénk programozta azokat, hanem nagy szeretettel és jóindulattal visszaadjuk neki mindet. Képzeld el, amint ezt a listát átnyújtod annak, akitől kaptad, majd megfordulsz, és távozol. Ne feledjük, hogy akiktől ezeket a mondatokat belénk oltották, a legjobbat tették, amit tehettek.  Ennél több nem tellett tőlük. Akkor nem tudtak ennél jobbat tenni.

Az új élményeknek azonban eleinte nagyobb figyelmet kell szentelni. Újonnan megfogalmazott meggyőződéseinket addig kell ismételni, amíg mélyen a tudatunkba nem rögzülnek. A változás olykor hamarabb bekövetkezik, mint gondolnánk. Ha rezgésterünket megváltoztatjuk, egész környezetünket megváltoztatjuk. Ezzel nem csak a régi, bevett viselkedési formákat változtatjuk meg, hanem embertársaink magatartását is befolyásoljuk. Csodával határos módon megváltozik körülöttünk minden. Pedig csodáról szó nincs. Csupán annyi történt, hogy volt merszünk változtatni, átalakulni.