Szerelem-Gyűlölet

,,A szeretet az egyetlen állandó ebben a szorongásos, racionális világban; a szeretet és a sötét oldala, a gyűlölet.”

Mi az, ami olyan vonzást hoz létre két ember között, hogy olyan érzések támadnak bennünk egymás iránt, amit szeretetnek vagy szerelemnek nevezünk? Mit akar egymástól ez a két ember?

Ahogy Platón megfogalmazta: kezdetben minden ember kettős ember volt, kétarcú, négykarú, négylábú lény, az egyik fele előre nézett, a másik hátrafelé. Ezek az emberek fellázadtak az istenek ellen, így magukra vonták haragjukat. Büntetésül az istenek két részre hasították őket, a gerincoszlopuk mentén, és a két részt a világ különböző pontjain szórták szét. Azóta az ember mind a két része szenved ettől a kettéhasítottságtól, és a másik felét keresi.

Mindez természetesen nem feltétlenül így zajlott. De mindig egy dologról van szó, hogy keressük a másikat, a hiányzó részünket. A másik ember, akibe beleszeretek, azt testesíti meg, ami hiányzik belőlem. Csak a másik személyben találhatom meg az emberi létnek azt a részét, amelyet kizárólag önmagamban nem találhatok meg. Nem azért, mintha nem lenne meg bennem.. Bennem van, (egyébként nem tudnánk, mit keresünk) de annyira rejtve van, hogy külső segítség kell hozzá, azaz a másik ember nélkül nem tudom megtalálni. Ezért szükségem van a másik emberre, hogy benne megtaláljam önmagam.

Sohasem akarunk önként rátekinteni azokra a részekre, amik hiányoznak belőlünk, amelyek árnyékok. De a szerelem felismeri a másikat. Csak azt ismerheti fel, ami önmaga, ami a részét alkotja. És mikor az ember egész testében fellángol a másik iránt érzett szerelem, akkor ez a fellángolás azt jelenti: ,,Te vagy az!” ,,Te vagy az, aki hiányzik belőlem!”

A szerelemnek az egyik legfontosabb feladata, hogy megmutatja neked: ott él benned a gyűlölet is. A gyűlölettel alapvetően nincs semmi baj, de van egy tényező, ami a világ legrosszabb dolgává teszi: nem akarunk tudni róla, nem ismerjük be, és elrejtjük.  Igen ám, csak minden gyűlölet, amit elrejtünk, hátrafelé nyilvánul meg. Ez a kis gonoszságok pokla, amelyek éppen csak felsértik a bőrt, és pontosan azért fájnak, mert annyira észrevehetetlenek, hogy a másik még csak fel sem ismeri.

Mi van akkor, ha nem vállalod a gyűlöletet, a dühödet? Ha mindet a szőnyeg alá sepersz? A válasz nagyon egyszerű: meghal a szerelem. Mindennapi aprósággá változik. És ahogy a gyűlölet nem juthat kifejezésre, a szerelmed sem érhet a felszínre. És látod magad előtt azokat a házasságokat- és kapcsolatokat-, amelyekkel nap mint nap találkozol. A gyűlöletnek nem szabad jelen lennie, a szerelem pedig nem képes jelen lenni. A gyűlölet ott is jelen van, ahol nem szabadna jelen lennie. Kis adagokban: rejtve, leplezve, büntetlenül. És ennek az a célja, hogy teljesítsd a feladatodat, amelyet végre kell hajtanod, hogy továbbmehess, hogy továbbmehessetek. Tanuld meg kifejezni az érzéseidet, ne nyomd el önmagadba! Ez akár eltarthat egy életen át is, de ha átadod magad, akkor lényegesen rövidebb időt vesz igénybe.

Mi a szerelem ezen kívül? Két ember útján mutatja az irányt a fényhez, a tökéletességhez, az egységhez. Sokan nevetnek azokon az embereken, akik az együtt töltött évek alatt, egyre hasonlóbbá válnak egymáshoz. És közben ritkán vesszük észre, hogy voltaképpen épp ez a cél: hogy annyira feloldódjam benne, és ő annyira feloldódjék bennem, hogy a két oldal egyesülhessen.

Minden mese, minden terápia, minden vallás, minden tettünk, amit véghezviszünk, és amit véghez kell vinnünk, mindig ugyanerről a témáról szól. Még ha nem akarjuk is, vagy nem is tudjuk észrevenni, a szerelemnek az a lényege, hogy a másik megmutatja nekem önmagamat, és ezáltal lehetőséget nyújt arra, hogy a lényemnek minél nagyobb részét megismerhessem.