2011. május 1., vasárnap

A Te utad


“A bölcsességet nem úgy kapjuk, magunknak kell azt felfedezni, oly út után, amelyet senki se tehet meg helyettünk, senki se tud tőle megkímélni.,,

Az utat, amit mindegyikünknek meg kell tenni, nem lehet előre leírni. Mindenkinek megvan a saját, egyéni útja. Senki nincs a világon, akinek ez azonos lenne.

Talán néhányan úgy gondoljuk, hogy ha a másikat nézzük, abból tanulhatunk. Lehet, hogy mások tapasztalataiból szeretnénk tanulni. Mintha a másik jobban csinálná, mint mi magunk, vagy tudná, hogyan kell ,,jól járni” az utat. Az is lehet, hogy gyakran úgy gondoljuk, a másiknak sokkal könnyebb, ő sokkal egyszerűbb feladatot kapott. Ezért szeretnénk az ő példáját követni, szeretnénk rájuk hasonlítani, annak reményében., hogy akkor talán nekünk is könnyebb lesz. De tudnunk kell, hogy mindenkinek saját, egyéni útja van. Hibát követünk el, ha mások útját próbáljuk járni. Ez nemhogy segítene, inkább hátráltat minket. Mert a többiektől csakis azt tudjuk ellesni, hogy ők hogyan haladnak a saját útjukon.

Ahhoz, hogy megtudjuk, mi is a mi utunk, legelőször fel kell ismernünk, kik is vagyunk valójában. Persze, erről már biztos van elképzelésed. De, hogyan képzeled el magad? Hogyan alkotsz magadról véleményt? Talán vannak olyan tulajdonságaid, amit leplezni akarsz mások elől. De ennél lényegesen fontosabb, hogy magad előtt is rejtve vannak e ezek a jellemvonásaid? Nagyon fontos, hogy megtanuljunk megszabadulni az önmagunkról alkotott elképzelésekről, és felfedezzük, megéljük, megtapasztaljuk, hogy milyenek is vagyunk valójában. 

Ha nehezedre esik magadba nézni, fogj egy papírt, és írd le, milyen embernek tartod magad, mik azok a jellemvonások, amiket kedvelsz magadban, és melyeken változtatnál. Ha felismered ezeket, már azzal nagy változásokat érhetsz el. 

Ezen kívül, mindenkinek javasolnám a meditációt, ami nagy változásokat hozhat az életetekbe. Feloldja az esetleges blokkokat, mind a párkapcsolat, a család, az egészség, az életfeladat, az anyagiak.. stb terén.

A saját útját mindenkinek egyedül kell járnia. Egyedül kell felfedezned minden könnyedségével és nehézségével együtt. Senki más nem fogja megtenni helyetted az első lépést, senki más nem fog helyetted elindulni rajta és senki más nem ismeri jobban, mint te magad.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése