Osho

Az ego nem más, mint a valódi éned ellentéte. Az ego nem te vagy. Az egót a társadalom találta ki; ezzel csapnak be, hogy nyugodtan játszadozhass tovább vele, mint valami játékszerrel, és soha ne gondolkozz el azon, hogy mi is a valóság. 

Ezért mondom folyton, hogy amíg nem szabadulsz meg az egódtól, addig képtelen leszel megismerni önmagadat. (...) Az igazság keresése pontosan itt kezdődik: bármit is mondott neked a társadalom arról, hogy ki vagy, felejtsd el, verd ki a fejedből! 

Biztosan nem az vagy, amit mondtak, hiszen rajtad kívül senki nem tudhatja, hogy ki is vagy valójában... senki, csak te. 

Rajtad kívül senki nem léphet be léted titkainak kamrájába. Senki nem tudhat róla semmit, tehát bármit is mondtak, az tévedés volt. 

Felejtsd el!

Az út

"Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek.

Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.

Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová.

Nemcsak mi haladunk az utakon az, utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt." (Márai Sándor)

A szabad akarat

Mindennapi életünk választások sorozatából, és a szabad akarat gyakorlásából áll. Eldöntjük, hogy mit együnk reggelire, végezzünk e testmozgást..stb. A körülményeinktől függően megtapasztalhatunk számtalan, illetve kevés választást is. Bizonyos problémák, körülmények korlátozhatják döntéseinket. De ugyanakkor hatalmunkban áll megválasztani, hogyan reagálunk a körülményekre.

Sokszor előfordulhat, úgy érezzük, ezeket a döntéseket mások hozzák meg helyettünk. Azonban akkor is van más választásunk, de el kell fogadnunk az azzal járó következményeket. Ha ez sikerül, képesek leszünk tudatos döntéseket hozni.

Meg kell tanulnunk bízni a tudatalatti erejében. Lehet, hogy az élet olyan dolgok elé állít, olyan embereket vonzunk be az életünkbe, amiket/akiket nem szeretnénk. De a tanulási folyamataink miatt, mégis szükségünk van ezekre az eseményekre, személyekre. Mikor azon tűnődünk, hogy a helyes utat választottuk e, a megfelelő személlyel élünk e, a megfelelő állásban dolgozunk e, felismerhetjük, hogy mi választottuk a környezetünkben élő embereket, és mi választottuk a körülményeket. Ha ezt tudatosítjuk magunkban, eljutunk oda, hogy elfogadjuk a döntéseinket, és rájövünk, hogy hatalmunkban áll ezeken a dolgokon változtatni, és eldönteni, hogy pozitív, vagy negatív dolgokat teremtsünk, illetve, hogy pozitív, vagy negatív módon fejezzük ki önmagunkat. Lehet, hogy félünk döntésein súlyától, de minél többre értékeljük azt, hogy van választásunk, annál inkább képesek leszünk eldönteni, miképp nyilvánítjuk ki energiáinkat, és hogyan fejezzük ki magunkat.

Sorsod a kezedben

,,Ha rájössz, mi a legmélyebb meggyőződésed, kezedben lesz a kulcs az életedhez.”

Ha akarjuk, ha nem, folyamatosan jeleket küldünk a külvilágba, és jelzéseink találkoznak mások energiáival. Ha azonos a hullámhosszunk, energiáik akaratlanul is ráhangolódnak a miénkre. Ha ezek az energiák különböznek, nem alakul ki ez a kapcsolat. Mivel mindennel összeköttetésben állunk, gondolataink, hitünk által teremtett rezgésterünk mások rezgésterét is mozgásba lendíti.

Ha ezt a képességet céltudatosan használjuk, saját akaratunk szerint alakíthatjuk életünket. Ennek feltétele, hogy ismerjük meggyőződéseinket és gondolataink valódi tartalmát, és ez által megtanuljuk tudatosan irányítani őket, kételyek, és gyengeség nélkül.

Mikor energiával ruházunk fel egy gondolatot, és feltétel nélkül hiszünk valamiben, akkor mindez megvalósul életünkben. Mivel ez a negatív gondolatokra is érvényes, változtassunk nézeteinken. Kezdhetjük például azzal, hogy más szemmel tekintünk mindennapjainkra. Először is azt kell megértenünk, hogy miként lépünk kapcsolatba a minket körülvevő világgal, és miképp változtathatnánk meg rezgésterünket, hogy általa olyan élményeket vonzzunk az életünkbe, amilyenekre vágyunk. A legfontosabb lépés ehhez az, hogy nem kívülállóként, hanem a világ részeként tekintünk magunkra. Ne adjuk át magunkat negatív gondolatoknak, mivel ezek olyan rezgéseket hoznak létre, és olyan irányba terelik az életünket, amilyenbe nem akarjuk. Ha változtatunk ezen a gondolati mintán, és a magunkról alkotott negatív véleményünkön, akkor az addig ártalmas erőterünkre reagáló eseményekkel és személyekkel már nem leszünk egy hullámhosszon, ezért el is tűnnek az életünkből. Új élmények és tapasztalatok váltják fel őket, olyanok, amelyekkel pozitív gondolataink révén kerülünk kapcsolatba.

Világunkban csak az valósulhat meg, amiben mélységesen hiszünk. Önmagunkról táplált véleményünk szab irányt földi életünknek. Ez természetesen azt is jelenti, hogy csak akkor lesz erőnk és hatalmunk sorsunkat alakítani, ha megtanuljuk megérteni, hogy minden erő és minden hatalom belőlünk fakad, és nem a külvilágból ér minket. A külvilág ugyanis saját belsőnk tükre.

Szeresd önmagad!

,,Minden a gondolkodás módjától függ. Minden a gondolkodásból indul ki, mindent ez irányít és teremt. Aki helytelenül szól, vagy cselekszik, azt úgy követi a szenvedés, mint a kerék az igavonó patáját”

Minél magasabb a rezgésterünk, annál kevésbé lesz úrrá rajtunk a kétely, a bánat, vagy a reménytelenség. Az optimális rezgésteret a leggyorsabban azzal teremtjük meg, ha megdicsérjük magunkat. Ez nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk. Tetteinket általában nem szoktuk nagydobra verni. A társadalmi normák szerint valószínű nem is neveltek minket erre, elképzelhető, hogy gyakran figyelmeztettek minket arra, hogy az öndicséret nem célra vezető. Már gyerekfejjel azt hallgattuk: ,,nyugtával dicsérd a napot” vagy ,,az önteltségnek nagy az ára.” Rengeteg ilyen mondást ismerünk, amelyek kordában tartották örömeinket, és arra szolgáltak, hogy ellenőrizhetővé tegyenek minket. A későbbiekben mi is átvettük e gondolkodásmódot, ami annyira a vérünkké vált, hogy azóta már mi figyelmeztetünk másokat, ha netán túlságosan büszkék lennének teljesítményükre vagy féktelenül boldogok lennének miatta. Nem csoda, hogy ezt tesszük, hiszen erre neveltek minket: ne legyünk nagyképűek, ne dicsekedjünk vagy pláne elbizakodottak. Néha már talán az is előfordul, hogy annyira kritikus szemmel tekintünk magunkra, hogy még másoknak sem hiszünk, amikor megdicsérnek. Tehát nem tudunk büszkék lenni magunkra, ráadásul mások elismerését is elutasítjuk. Ha mi nem tiszteljük magunkat, nem tisztel minket senki.

Mit gondolsz, milyen rezgésteret teremt az ilyen gondolkodás? Szerinted, lehet így olyasmit vonzani az életünkbe, amire büszkék lehetnénk? Persze, hogy nem. Ezért itt az ideje, hogy felhagyjunk ezzel az önmegtartó viselkedéssel.

Írd fel egy papírra, vagy könyvbe, hogy titokban mire vagy büszke. Emeld ki az előnyös tulajdonságaidat. Ezután gondolkodj el azon, hogy mire lennél még büszke, ha megengedhetnéd magadnak. Olvasd végig lassan a listádat, figyeld milyen érzéssel tölt el. Érezd a benned rejlő erőt, büszkeséget. Csodálatos, hogy ennyi mindent elértél.

Meg fogsz lepődni, mennyi sikered volt eddigi életedben. Minél több jut eszedbe, annál jobb. Ugyanis ezek a felismerések jelentik jelenlegi és jövőbeli lehetőségeidet. A felsoroltakra képes vagy, mind a mai napig, még akkor is, ha egy időre meg is feledkeztél róla. Öntudatlanul elhatárolódtál ettől az energiától. Hangolódj rá ismét! Abban a pillanatban, mikor eszedbe jut, mikor megérzed azt a régi felemelő érzést, amikor felidézed az egykori képeket, újra a régi képességeid birtokában vagy.

A gyakorlat hatását fokozhatjuk, ha valaki másnak meséljük el, mennyi remek vonást látunk benne. Elmondhatjuk, miért szeretjük, mit találunk benne rokonszenvesnek, és mennyi pozitívumot fedeztünk fel benne. Mert biztos találunk benne jót, még akkor is, ha nem igazán ismerjük az illetőt. Ez a gyakorlat eredményeképp sugárzó, mosolygó arcokat fogunk magunk körül látni. Hirtelen közelebb kerülünk egymáshoz. Végső soron magunkhoz kerülünk közelebb. Egyetlen pillanat alatt gyökeresen megváltozik látásmódunk. Noha látszólag környezetünkre figyeltünk, egyetlen pillanat alatt megváltozik rezgésterünk. Másokban csak azt látjuk meg, ami azonos hullámhosszon van velünk. Mikor másokban fel akarjuk fedezni az előnyös vonásokat, és erre koncentrálunk, energetikailag magunkban is felleljük és életre keltjük ezeket a tulajdonságokat. Ha másokat dicsérünk, magunk is a dicséret rezgésszintjére emelkedünk. Hiszen másokban is csak azt láthatjuk meg, ami bennünk is megvan. Ha felfedezzük mások isteni mivoltát, saját magunkat láttuk meg.

A Te sorsod, a Te döntésed

“Mindenki maga irányítja sorsát; mi magunknak kell megteremtenünk boldogságunk okait. Csak mi tartozunk ezért felelősséggel, senki más.”

Hajlamosak vagyunk úgy élni, mintha végtelen idő lenne számunkra, mintha soha nem lenne vége az életünknek, mintha ráérnénk mindenre. Mintha minden, és mindenki megvárna… Lehet, hogy mindent megteszünk azért, hogy több pénzünk legyen, de hajlandóak vagyunk élvezni is a gyümölcsét?  Egy döntés előtt a végtelenségig átrágunk mindent újra, és újra.  Vagy úgy gondoljuk, ráérünk később is meghozni azt a bizonyos döntést. Úgy gondolod, ráérsz?

Végig gondoltad már, hogy mit tennél, ha a mai nap lenne az utolsó napod?

„Ha a mai lenne az utolsó napod, és holnap már túl késő lenne, búcsút mondanál-e a tegnapnak? Élnéd-e úgy az összes pillanatot, mintha az utolsó lenne? Hátrahagynád-e a múlt régi képeit, és odaadnád-e az utolsó filléredet is? Felhívnál-e egy régi barátot, akivel soha nem találkozol? Megbocsátanál-e az ellenségeidnek? Megtalálnád-e azt, akiről álmodsz? Megesküdnél-e Istennek, hogy szerelembe esel végre, ha a mai lenne az utolsó napod?”

Te mit tennél?

Most légy boldog, és most éld meg az összes pillanatot! Élj! Hiszen, csak egy életed van. Tégy meg mindent, amit tehetsz, ugyanis nem tekerheted vissza az életed, egy perccel sem! Nem léphetsz vissza, hogy kitöröld, megváltoztasd. Hagyd hátra hát a félelmeidet! Bízz magadban, és a döntéseidben! Ugyanis, ha egy kicsit magadba nézel, ha hiszel a megérzéseidben, észreveszed, hogy a megoldás, a válasz benned van.  Mindig az első lépés a legnehezebb, de ha elindulsz, észreveszed, hogy az álmaidból valóság is lehet!

Szerelem-Gyűlölet

,,A szeretet az egyetlen állandó ebben a szorongásos, racionális világban; a szeretet és a sötét oldala, a gyűlölet.”

Mi az, ami olyan vonzást hoz létre két ember között, hogy olyan érzések támadnak bennünk egymás iránt, amit szeretetnek vagy szerelemnek nevezünk? Mit akar egymástól ez a két ember?

Ahogy Platón megfogalmazta: kezdetben minden ember kettős ember volt, kétarcú, négykarú, négylábú lény, az egyik fele előre nézett, a másik hátrafelé. Ezek az emberek fellázadtak az istenek ellen, így magukra vonták haragjukat. Büntetésül az istenek két részre hasították őket, a gerincoszlopuk mentén, és a két részt a világ különböző pontjain szórták szét. Azóta az ember mind a két része szenved ettől a kettéhasítottságtól, és a másik felét keresi.

Mindez természetesen nem feltétlenül így zajlott. De mindig egy dologról van szó, hogy keressük a másikat, a hiányzó részünket. A másik ember, akibe beleszeretek, azt testesíti meg, ami hiányzik belőlem. Csak a másik személyben találhatom meg az emberi létnek azt a részét, amelyet kizárólag önmagamban nem találhatok meg. Nem azért, mintha nem lenne meg bennem.. Bennem van, (egyébként nem tudnánk, mit keresünk) de annyira rejtve van, hogy külső segítség kell hozzá, azaz a másik ember nélkül nem tudom megtalálni. Ezért szükségem van a másik emberre, hogy benne megtaláljam önmagam.

Sohasem akarunk önként rátekinteni azokra a részekre, amik hiányoznak belőlünk, amelyek árnyékok. De a szerelem felismeri a másikat. Csak azt ismerheti fel, ami önmaga, ami a részét alkotja. És mikor az ember egész testében fellángol a másik iránt érzett szerelem, akkor ez a fellángolás azt jelenti: ,,Te vagy az!” ,,Te vagy az, aki hiányzik belőlem!”

A szerelemnek az egyik legfontosabb feladata, hogy megmutatja neked: ott él benned a gyűlölet is. A gyűlölettel alapvetően nincs semmi baj, de van egy tényező, ami a világ legrosszabb dolgává teszi: nem akarunk tudni róla, nem ismerjük be, és elrejtjük.  Igen ám, csak minden gyűlölet, amit elrejtünk, hátrafelé nyilvánul meg. Ez a kis gonoszságok pokla, amelyek éppen csak felsértik a bőrt, és pontosan azért fájnak, mert annyira észrevehetetlenek, hogy a másik még csak fel sem ismeri.

Mi van akkor, ha nem vállalod a gyűlöletet, a dühödet? Ha mindet a szőnyeg alá sepersz? A válasz nagyon egyszerű: meghal a szerelem. Mindennapi aprósággá változik. És ahogy a gyűlölet nem juthat kifejezésre, a szerelmed sem érhet a felszínre. És látod magad előtt azokat a házasságokat- és kapcsolatokat-, amelyekkel nap mint nap találkozol. A gyűlöletnek nem szabad jelen lennie, a szerelem pedig nem képes jelen lenni. A gyűlölet ott is jelen van, ahol nem szabadna jelen lennie. Kis adagokban: rejtve, leplezve, büntetlenül. És ennek az a célja, hogy teljesítsd a feladatodat, amelyet végre kell hajtanod, hogy továbbmehess, hogy továbbmehessetek. Tanuld meg kifejezni az érzéseidet, ne nyomd el önmagadba! Ez akár eltarthat egy életen át is, de ha átadod magad, akkor lényegesen rövidebb időt vesz igénybe.

Mi a szerelem ezen kívül? Két ember útján mutatja az irányt a fényhez, a tökéletességhez, az egységhez. Sokan nevetnek azokon az embereken, akik az együtt töltött évek alatt, egyre hasonlóbbá válnak egymáshoz. És közben ritkán vesszük észre, hogy voltaképpen épp ez a cél: hogy annyira feloldódjam benne, és ő annyira feloldódjék bennem, hogy a két oldal egyesülhessen.

Minden mese, minden terápia, minden vallás, minden tettünk, amit véghezviszünk, és amit véghez kell vinnünk, mindig ugyanerről a témáról szól. Még ha nem akarjuk is, vagy nem is tudjuk észrevenni, a szerelemnek az a lényege, hogy a másik megmutatja nekem önmagamat, és ezáltal lehetőséget nyújt arra, hogy a lényemnek minél nagyobb részét megismerhessem.

Lelki ikertestvérünk

" Nem tudom megállni, hogy szeresselek, Mi egyek vagyunk, mi összetartozunk, mint az ég és föld, mint a víz és tűz, mint a hideg és meleg, melyek mindig kiegyenlítik egymást, és egyensúlyban csak úgy lehetnek, ha mindkettőből ugyanannyi van az EGYben!"

Amikor lelked megteremtődött, nem volt egyedül. Vele lett teremtve iker lelked is. Sok rokonlélek áll közel hozzánk, lelki ikertestvérünk azonban csak egy van. Képzeljétek el úgy, mintha két almát félbe vágnánk. Ha megpróbálod a különböző darabok összeállítani, menni fog. De soha nem fognak tökéletesen illeszkedni.

Mivel, az ikerlelkünk olyan, mintha saját magunk elé tükröt tartanánk, addig nem is hoz össze minket a sors - vagy ha igen, akkor el is választ - , amíg mindkét fél saját magában meg nem találta a harmóniát, az egyensúlyt. Hiszen hogyan várhatnánk el valakitől, hogy elfogadjon, ha mi sem tudjuk saját magunkat elfogadni? És hogyan tudnánk elfogadni azt az embert, aki ugyanolyan, mint mi, ha saját magunkat nem szeretjük?

Amikor abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy már ismered ikerlelkedet, vagy épp most ismerted meg Őt, akkor olyan érzéseid lehetnek, amiket nem tudsz megmagyarázni…  Úgy érzed, mintha ezer éve ismernéd az illetőt. Létezik köztetek egy olyan fokú lelki közelség, bizalom, őszinteség, és magától értetődő összetartozás érzés, ami azt jelzi, hogy már sok régi – nagyon-nagyon régi – közös élményetek volt. Néha csak a többedik találkozás után jönnek a felszínre ezek az érzések, és van, hogy akkor jövünk rá, mennyire összetartozunk, amikor féltékenységet érzünk, vagy a másiknak el kell mennie egy időre.

Mindenesetre, furcsa dolog érezni, tudni minden sejteddel, hogy a másik mit szeretne, szeretni úgy, hogy szinte nem is ismered.  Ezeket a megmagyarázhatatlan érzéseket csak az ismeri, aki átélte már az ikerlelkével való találkozást.

Az ikerlelkek élete sokszor párhuzamosan fut. Megesik, hogy nagyon közel laknak egymáshoz, külön-külön családot alapítanak, viszonylag gyakran találkoznak, de elmennek egymás mellett. Csak akkor találnak egymásra, mikor a sors számukra kijelöli.

Megesik, hogy az ikrek egyesülése, felrobbant egy létező házasságot. Ez azonban minden bizonnyal önsúlya alatt is összeroppant volna. Hiszen, egy darabig színlelhetünk, hogy szeretjük, sőt akár egy egész életet leélhetünk együtt, de mégis úgy érezhetjük, hogy valami megmagyarázhatatlan üresség van bennünk. 

 Az ikerlelkek a világot jelentik egymás számára, és egyetlen más lélek sem elégítheti ki őket ennyire.  Így, a válás ugyanúgy a gondviselés terveinek része, mint az ikrek találkozása. Az elengedés, az egymásra találás, a természet rendje. Ez esetben az ikrek találkozása új életciklust indít el, valamennyi érintett fél számára.